Méz vagy cukor?

Méz vagy cukor?

A méz sokáig az elsőszámú – sőt, egyetlen – édesítő volt, amit az emberek használtak. Mára a cukor, illetve a mesterségesen előállított édesítőszerek elkezdték kiszorítani, pedig számos jótékony hatása miatt érdemes lenne kitartani mellette. Sokan bizonytalanok ebben a kérdésben: vajon melyik jobb választás, a méz vagy a cukor?

A kérdés megválaszolásához több szempontot is figyelembe kell vennünk, ugyanis a dolog nem fekete vagy fehér. A méznek és a cukornak is megvannak az előnyei és a hátrányai, ráadásul mindenkinek mások a prioritásai. Érdemes azért összehasonlítani a két édes anyag tulajdonságait, hogy tudatos döntést tudjunk hozni a fogyasztásukat illetően.

A cukor maga az ördög?

Nem árt leszögezni: a méz is tartalmaz cukrot, és igen, mindkettő hizlal. Az nyilvánvaló, hogy nem célszerű nagykanállal enni egyiket sem, kell valamiféle mértéket tartani, hiszen elhízás lehet a vége. Édesíteni azonban sok mindent szoktunk, számos ételt, italt úgy szeretünk, és ha nem vagyunk éppenséggel az édesítő tabletták, egyéb alternatív megoldások hívei, akkor a méz és a cukor marad a legjobb opció.

Bár a méz tűnik hizlalóbbnak, nincs így: sűrűbb, mint a cukor, ezért kevesebb is elég belőle, így összességében kevesebb vagy ugyanannyi kalóriát vihetünk vele a szervezetünkbe, hiába magas a kalóriatartalma. A méz emellett ad még egy kis pluszt is az ételekhez, italokhoz: a tea is sokkal finomabb mézzel, mint cukorral! Amellett tehát, hogy mindkettő hizlal, mértékkel nyugodtan lehet őket alkalmazni.

Milyen hatással vannak a vércukorszintre?

Mindkettő egyértelműen megemeli, de nem mindegy, hogy milyen gyorsan és mennyivel. Ezt az úgynevezett glikémiás index mutatja meg, amiben a méznek áll a zászló, és ez billentheti a méz felé a mérleget. Ugyanis a legtöbb mézfajtának 50-55 körüli a glikémiás indexe, de előfordulhat 40 alatti érték is. Eközben a kristálycukornál ez a szám 68. Ez azt jelenti, hogy a méz esetében lassabban alakul át a szénhidrát glükózzá, így az kevésbé fogja megdobni a vércukorszintet.

Figyelem! Ez nem jelenti azt, hogy cukorbetegeknek is biztonságos a méz fogyasztása! Számukra még így is túl magasra emeli a vércukorszintet. Egészséges szervezetben ugyanakkor a méz egyenletesebb vércukorszintet biztosít, mint a sima kristálycukor.

Gyakori probléma, hogy a magas szénhidráttartalmú ételek hirtelen megdobják a vércukorszintet, amivel felpörgetnek, ez azonban ugyanilyen gyorsan le is esik, ami miatt hirtelen fáradtságot, valamint farkaséhséget tapasztalhatunk. Ha egyenletes a vércukorszint, akkor ezt nem fogjuk tapasztalni.

Vitaminok és ásványi anyagok: a méz bővelkedik bennük!

Vitaminok és ásványi anyagok tekintetében a cukor meglehetősen leszerepel, azonban a méz számos értékes anyaggal büszkélkedhet: természetes antioxidánsokat, számos vitamint (pl.  B- és C-vitaminok), valamint ásványi anyagot tartalmaz, mint a kalcium, magnézium, vas, cink stb.

A mézben 22 megtalálható abból a 24 tápanyagból, amire az emberi szervezetnek szüksége van az életben maradáshoz! Ez egyértelművé teszi, hogy jobb választás, mint a cukor, még akkor is, ha drágább, és magasabb a kalóriatartalma – mértékkel fogyasztva csak jót tehetünk magunknak, ha rendszeresen viszünk be mézet a szervezetünkbe.

Narancsos-mézes csirke

Narancsos-mézes csirke Ez egy nagyon jó nyári recept lehet, főleg ha egy könnyű salátával tálaljuk. A narancs és a méz nagyon jó kombináció, és így...

Mézeskalács recept

A legjobb mézeskalács az, ami vékony, puha és édes. Ez a mézeskalács recept egy családi kincs, amit ha egyszer kipróbáltok, minden karácsonykor újra...

A természet antibiotikuma

A természet antibiotikuma A mézre bátran tekinthetünk úgy, mint egy rendkívül erős és kíméletes, természetes antibiotikumra. A méz jótékony hatása...

Csípjük a méheket

Csípjük a méheket Sokan nem szeretik őket, tartanak tőlük, allergiások rájuk. Nem tudják, hogy ezek a parányi rovarok mennyire hasznosak a...

Hasonló bejegyzések

Narancsos-mézes csirke

Narancsos-mézes csirke Ez egy nagyon jó nyári recept lehet, főleg ha egy könnyű salátával tálaljuk. A narancs és a méz nagyon jó kombináció, és így a csirkét is különlegessé teszi, illetve ha a salátát is feldobjuk citrusokkal akkor kellemes frissességet nyerhetünk...

bővebben

Mézeskalács recept

A legjobb mézeskalács az, ami vékony, puha és édes. Ez a mézeskalács recept egy családi kincs, amit ha egyszer kipróbáltok, minden karácsonykor újra elő fogjátok venni. Nagyon gyorsan megsül, nagyon puha az elején, majd egy kicsit bekeményedik, de azért nem fogtörő,...

bővebben

A természet antibiotikuma

A természet antibiotikuma A mézre bátran tekinthetünk úgy, mint egy rendkívül erős és kíméletes, természetes antibiotikumra. A méz jótékony hatása azonban nem csupán belsőleg történő fogyasztása által tud érvényesülni, hanem külsőleg alkalmazva is. Nem csoda tehát,...

bővebben

Csípjük a méheket

Csípjük a méheket Sokan nem szeretik őket, tartanak tőlük, allergiások rájuk. Nem tudják, hogy ezek a parányi rovarok mennyire hasznosak a mindennapi életünkben, a mezőgazdaságban és a természetben is. Méhek porozzák be növényeink, gyümölcseink, zöldségeink nagy...

bővebben

Méhészet: avagy a „mesterséges” méztermelés

Méhészet: avagy a „mesterséges” méztermelés Nem véletlen az idézőjel a címben: a méhészetekben a mézet ugyanúgy a méhek állítják elő, mint a természetben. Csupán arról van szó, hogy a méhész befolyásolja a körülményeket, amiknek következtében a méheknek könnyebb...

bővebben

Botulizmus – tényleg beteggé tehet a méz?

Botulizmus – tényleg beteggé tehet a méz? Hallottál már a botulizmus nevű betegségről? Aki igen, általában az is csak annyit tud róla, hogy a méz fogyasztásával függ össze. Sajnos emiatt sokan félnek a méztől, pedig nem kellene. Ez a betegség nagyon ritka, emellett...

bővebben

Hogyan készül a méz?

Hogyan készül a méz? Azt mindannyian tudjuk, hogy a mézet a méhek készítik. Jóval kevesebben vannak azonban tisztában azzal, hogyan is zajlik ez a folyamat pontosan. Mit is csinálnak a méhek? Miből áll egy méh élete? Mennyit kell gyűjtögetniük ahhoz, hogy egy üveg...

bővebben

5 dolog, amit nem tudtál a mézről

5 dolog, amit nem tudtál a mézről Mézet szinte minden konyhában találhatunk. Sokan szeretik fogyasztani magában, kiválóan lehet vele ízesíteni kávét, teát, valamint számos süteménynek kihagyhatatlan alapanyaga. A széleskörű használat ellenére rengeteg dolog van, amit...

bővebben
Pihe puha mézeskalács

Pihe puha mézeskalács

Hozzávalók 1 kg liszt1 csomag mézeskalàcsfűszer300 g porcukor300 g margarin3 kiskanàl szódabikarbóna250 g méz3 db tojásMázKözepes méretű tojás fehérje200 g porcukor1 csipet só2-3 csepp citromlé Elkészítés A lisztet, a...

bővebben