Méhészet: avagy a „mesterséges” méztermelés
Nem véletlen az idézőjel a címben: a méhészetekben a mézet ugyanúgy a méhek állítják elő, mint a természetben. Csupán arról van szó, hogy a méhész befolyásolja a körülményeket, amiknek következtében a méheknek könnyebb dolguk lesz a gyűjtögetés terén, valamint a méz összetételére is lehet hatni. Emellett persze a méheknek is igyekszik minél optimálisabb környezetet biztosítani, gondoskodik róluk egész évben.
A méhész és a méhek kapcsolatára úgy gondolhatunk, mint egy kölcsönös együttműködésre, ami mindkét fél számára előnyökkel jár. A méhek számára a méhész biztosítja a zárt, biztonságos kaptárt, ahol gyűjthetik a mézet, és ahol telelhetnek, emellett olyan helyre viszi őket, ahol sok a virág. Télen gondoskodik róla, hogy legyen elég táplálékuk, eteti őket. Cserébe a méhek szorgosan gyártják a mézet, jóval többet a saját szükségletüknél – tulajdonképpen a többlet az, amit a méhész begyűjt.
Milyen feladatai vannak a méhésznek?
Az első, és talán a legfontosabb, hogy megfelelő helyet találjon a kaptáraknak, és ezeket időben foglalja le. Ez a helykeresés, foglalás általában a téli hónapok feladata, amikor nincs szezon, a méhek passzívak, pihennek. A hideg időszakban érdemes többször rájuk nézni, hogy minden rendben legyen, ellenőrizni, hogy elég méz áll-e a rendelkezésükre, szükség esetén etetni kell őket.
Tavasszal a méhek elkezdenek rajzani, dolgozni. Ilyenkor még célszerű etetni őket egy ideig, és kaptárt biztosítani arra az esetre, ha a kirajzó méhek új helyet keresnének.
A nyár talán a legnyugodtabb időszak, ugyanis ilyenkor a kis rovarok folyamatosan gyűjtögetik a nektárt, a munkára koncentrálnak. Így az etetésüket is abbahagyhatjuk, mert megoldják maguk. Elég csupán néhány hetente ellenőrizni őket, hogy ha valami probléma adódik, minél előbb meg tudjuk oldani.
Időről időre át kell vizsgálni a méhcsaládokat, jellemzően tavasszal és ősszel – utóbbi kötelező is. Ezek az átvizsgálások gyakorlatilag állapotfelmérések, illetve ilyenkor kell gondoskodni a létszám szaporításáról (fiasításról) is. Ha az valamiért nem megy magától, ösztönözni kell rá a királynőt, ha így sem, le kell cserélni – erre mind megvannak a bevált módszerek.
Ügyelni kell továbbá a kártevőkre, de úgy kell tőlük megszabadulni, hogy az irtószerek maradványai véletlenül se kerülhessenek a mézbe.
A méz betakarítása
A mézet akkor kell betakarítani, ha megtelik a mézkamra, de előbb ellenőrizni kell, hogy a méz érett-e már. Ha nem az, túl híg, túl vizes, kevés benne az enzim, ráadásul hamar megsavanyodik. Ha túl sokáig várunk, túl ragacsos lesz – az időzítés tehát nagyon fontos.
A mézet sejtnyitással távolítják el, melynek során eltávolítják a sejteket fedő viaszréteget, és változó eljárásokkal (ma már leginkább kipörgetéssel) kivonják belőlük a mézet. Fontos, hogy a sejtek ne sérüljenek, ellenkező esetben ezek újraépítésével lesznek a méhek elfoglalva méztermelés helyett.
A méz betakarítása egy évben többször is történhet. Függ ez attól is, hogy milyen mézről van szó, hiszen az egyes növények virágzása nem ugyanakkor történik. Jellemzően május és augusztus között lehet betakarítani. Szeptemberben már hagyni kell a rovarokat felkészülni a télre, ilyenkor nem tanácsos zargatni őket.
Ezután kezdődik elölről az egész folyamat: segíteni kell a méheket az áttelelésben, illetve a tavaszi kirajzás során, hogy a következő évben is zavartalanul tudjanak szaporodni, termelni.
A méhészek feladata tehát korántsem annyi, hogy elveszik a mézet a méhektől. Egész évben figyelniük kell rájuk, segíteniük kell őket, ellenkező esetben a méztermelés is vissza fog esni. A méh és az ember így kölcsönösen segíti egymást.
